Jómagam is tapasztaltam esti vezetésnél, hogy néhány pillanatig nem olyan jól látok, ha egy erősebb fényszóróval kerülök szembe. Az éjjeli látássegítővel ki tudom szűrni a zavaró fényeket, látásom tiszta marad. A nappali változat is nagyon hasznos, örülök, hogy 2-t kaptam 1 szemüveg áráért.
Horgas Antal – Jakabszállás
Nemrég majdnem karamboloztam, amikor egy pillanatra elvakított a Nap. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem kockáztatok tovább és beszerzem ezt a csomagot. Jó dolog, hogy kaptam benne éjszakai szemüveget is, így éjjel-nappal biztonságosan vezethetek.
Drávucz Ottó – Orosháza
Én is sokat hallottam már olyan balesetekről, amit az átmeneti vakság okozott. Elővigyázatosságból rendeltem meg a csomagot, mindkét szemüveget hasznosnak tartom. Ugyan főként nappal vezetek, de korai sötétedésnél az esti változat is segítségemre van.
Szakács Magdolna – Budaörs
Mivel szinte egész nap úton vagyok, fontos, hogy minden helyzetben jól lássam a dolgokat, ne fáradjon el a szemem. A szemüvegek tökéletesen kiszűrik mind a nappali, mind az éjjeli zavaró fényeket. Ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan sokat vezetnek.
Kelemen Péter – Polgárdi
Szemüveges vagyok, ezért külön örültem, hogy én is használhatom ezeket a látássegítőket. Kényelmes őket viselni, jól illeszkednek dioptriás szemüvegemre. Múltkor este a Night Vision-nel hamarabb észrevettem egy gyalogost – már megérte hordanom!
Hetényi Erika – Mohács
Nagyszerű ötlet volt, hogy egy áron két szemüveget is adnak! Tényleg sokkal jobban látni velük, gyakorlatilag bármilyen időjárásnál hasznosak. Pont jó a méretük, nem lötyögnek, stabilan a fejemen maradnak.
Nagy Csaba – Debrecen
mennyiség. |
akciós ár 2024.10.10 -ig |
1 csomag | 2.990 Ft |
2 csomag | 5.980 Ft |
3 csomag | 8.970 Ft |
4 csomag | 11.960 Ft |
5 csomag | 14.950 Ft |